Saci és Andris esküvője volt a leglazább, amin valaha szertartást vezettem, mégis tele volt érzelemmel A szertartáson a nyakunkba szakadt az ég így a világ még nem látott olyan gyors faültetést, ahogy Ők csinálták, de a kicsi fa azóta is ott áll és erősödik napról-napra, ahogy ő kapcsolatuk is. Ráadásul az a hatalmas öröm és megtiszteltetés ért, hogy a szertartás szövegével én közölhettem a násznéppel, hogy előttem nem ketten, hanem igazából hárman állnak, sokan így tudták meg, hogy új élettel gazdagodik a család. Andrist már kisgyerek kora óta ismerem így még különlegesebb volt számomra az ő Nagy Napjuk, biztos, hogy örökre a szívembe zárom, ahogy Őket is.
A sors egy TV2 Akadémiás nyári pikniken kezdte el szövögetni a hálóját és ott keresztezte először az útjukat. Bár ez a találkozás akkor még egyikükben sem hagyott mélyebb nyomokat. Olyannyira nem, hogy a következő alkalommal, ősszel Andris megnézett egy lányt a villamoson, Sacit, akinek szintén megakadt Andrison a szeme, de nem tudta hová tenni, így szemeztek egyet, majd mikor pár napra rá meglátta a suli előtt odament hozzá és elnézést kért, hogy a villamoson nem köszönt, hiszen addigra már összerakta ki is a srác. Nem úgy, mint Andris, aki nem emlékezett az első két találkozásra, de úgy tett, mint, aki igen és elfogadta Saci bocsánatkérését, de igazából gőze sem volt, hogy ki Ő.
Aztán pár hónappal később 2014. december 6-án eljött a TV2 Akadémia Mikulás partija, ahol Saci odament Andrishoz, aki időközben szakállt növesztett és mindenáron meg akarta fejteni, hogy miért tette ezt. Andris próbálta lerázni, hogy semmi köze hozzá és nem vele fogja ezt megbeszélni. Na Sacinak sem kellett több még jobban rátapadt Andrisra, aki végül persze hazakísérte és a körúton romantikusan a zuhogó esőben elcsattant közöttük az első csók. Később eltöltöttek együtt egy kalandos félévet Ázsiában. Akkor már érezték, hogy tökéletes útitársra találtak egymásban és hogy valószínűleg ez egy hosszú utazás lesz. Ezután az sem volt kérdés, hogy ezt a szoros köteléket elválaszthatatlanná tegyék egy közös gyermekkel. Így később megtörtént Velük a csoda, szülők lettek és életüket azóta bearanyozza kisfiúk, Ében. Egyik este mikor Andris fürdette Ébent, felvetette Sacinak, aki éppen a konyhában állt, hogy arra gondolt még idén házasodjanak össze. Ő kérdezte, hogy ez most lánykérés volt? Andris mondta, hogy igen. Azt is hozzátette, hogy hőlégballonozáson akarta megkérni a kezét, de ha nemet mondott volna, akkor igencsak hosszú, kínos útjuk lett volna a levegőben.
Nem volt pezsgő, rózsák, semmi flanc, semmi klisé, rájuk jellemzően történt ez is.
Drága Saci és Andris! Köszönöm, hogy engem választottatok és részese lehettem a laza, fesztelen és felejthetetlen Nagy Napotoknak! Azt kívánom, hogy az elültetett fa árnyékában tudjatok majd pihenni, játszani szeretetben és egészségben az unokáitokkal! Tartson örökké!
Helyszín: Drótszamár Park és Kemping
Fotók: Nagy Bogi https://www.facebook.com/bogi.nagy.94